Magyar

II. NEMZETKÖZI DORÁTI ANTAL KARMESTERVERSENY

A MÁV Szimfonikus Zenekar a Studiomusica nemzetközi művészeti ügynökség együttműködésével második alkalommal hirdeti meg a DORÁTI ANTAL nemzetközi karmesterversenyt.

A verseny komoly karrier-lehetőséget kínál a világ bármely országából jelentkező karmestereinek korhatárra való tekintet nélkül. A verseny helyszíne Budapest, időpontja: 2018. november 5-12. A jelentkezők előválogatáson vesznek részt, mely egy videóanyag és egy önéletrajz beadásából áll. Az előválogatás ideje: 2017. február 28. – 2018. május 31.

A VERSENY SZABÁLYZATA

1. A verseny két fő szakaszra bontható: a 2017. február 28. – 2018. május 31-ig tartó ELŐVÁLOGATÁSBÓL, mely egy videóanyag és egy önéletrajz beküldéséből áll, illetve az ELSŐ FORDULÓBÓL, valamint az azt követő, 2018. november 5-12-ig tartandó vizsgaszereplésekből, a budapesti MÁV Szimfonikus Zenekar közreműködésével.

2. Bármilyen nemzetiségű karmester pályázhat korhatárra való tekintet nélkül, kivéve az előző évi karmesterverseny győzteseit.

A VERSENY LEÍRÁSA

3. ELŐVÁLOGATÁS
3.1 Jelentkezni lehet 2017. február 28. – 2018. május 31-ig.

3.2 Jelentkezés kizárólag a verseny honlapján található on-line regisztrációs űrlap kitöltésével lehetséges. A pályázóknak két különböző jellegű videó linkjét kell beküldeniük.

4. A VIDEÓFELVÉTELEK ELKÉSZÍTÉSE

4.1 A két videó-anyag a jelentkezők technikai és szakmai tudását hivatott bemutatni, melyet a zsűri a beadott önéletrajzokkal együtt értékel ki, hogy teljes képet kapjon a versenyzők felkészültségi szintjéről.

4.2 A pályázóknak egy próba- és egy koncertvideó linkjét kell beküldeniük, melyeknek két eltérő jellegű zenei részletet kell bemutatniuk bármilyen történelmi korból (pl. egy Allegro és egy Adagio).

4.3 Csak azokat a videókat fogadjuk el, melyek ugyanazon zenei mű különböző tételeit mutatják be.

A videókat az alábbi szempontok szerint kell elkészíteni:

4.4 Minden egyes videó hosszúsága 3 és 15 perc között legyen.

4.5 A videókat nem lehet megvágni, a kameraállás változtatása – vágások nélkül – engedélyezett, a szemből felvett anyag hossza legalább 3 perc legyen.

4.6 A videók streaming módban legyenek lejátszhatóak (ne kelljen őket letölteni).

4.7 A videófelvételek lehetnek magánjellegűek vagy nyilvánosak, de akadálytalan (belépési jelszó nélküli) elérhetőségüket mindenképpen biztosítani kell a zsűri számára.

4.8 A jelentkezőknek mindkét videófelvételhez külön linket kell küldeniük.

4.9 Nem szükséges speciális streaming felület használata, elfogadjuk a legismertebbeket is (Youtube, Vimeo, Dailymotion, Youku stb.) vagy bármi mást, ami Windows vagy MAC alapú computeren lejátszható.

5. AZ ELSŐ FORDULÓBA BEJUTOTT VERSENYZŐK

5.1 A továbbjutó versenyzők 2018. július 31-ig kapnak értesítést emailben, ezzel párhuzamosan az első fordulóba bejutottak listája a verseny honlapján is olvasható lesz.

5.2 Maximum 60 jelentkező kerülhet be az első fordulóba.

5.3 Az első forduló és a verseny további szakaszai 2018. november 5-12-ig zajlanak az alábbi helyszíneken:
– A budapesti MÁV Szimfonikus Zenekar próbaterme (1088 Budapest, Múzeum u. 11.)
– Budapest Music Center, Eötvös Alapítvány (1093 Budapest, Mátyás utca 8.)
– Vigadó Díszterem (1051 Budapest, Vigadó tér 2.)

6. ELSŐ FORDULÓ – Vonószenekar
2018. november 5., hétfő; 6., kedd; 7., szerda
MÁV Szimfonikus Zenekar próbaterme (1088 Budapest, Múzeum u. 11.)

6.1 Az első fordulóba maximum 60 fő juthat be. Az innen továbbjutó versenyzők nevét a verseny napján (éjfélig) hozzuk nyilvánosságra.

6.2 Az első forduló repertoárja:
-P. I. Csajkovszkij: C-dúr vonósszerenád, op .48
-I. Sztravinszkij: Concerto D-ben vonósokra, I. tétel
-W.A. Mozart: Don Giovanni – “In quali eccessi o numi”(csak recitativo)
-W.A. Mozart: Figaro házassága – “Giunse alfin il momento” (csak recitativo)
-W.A. Mozart: Don Giovanni – “Crudele non mi dir” (csak recitativo)

6.3 Minden versenyzőnek maximum 20 perc áll rendelkezésére ebben a fordulóban.

7. MÁSODIK FORDULÓ – Szimfonikus zenekar
2018. november 8., csütörtök

7.1 A második fordulóban résztvevő versenyzők létszáma maximum 20 fő.

7.2 A második forduló repertoárja:
– Bartók B.: Concerto zenekarra – Intermezzo interrotto
– C. Debussy: Prélude à l’aprés midi d’un faune

7.3 A versenyzőknek maximum 20 perc áll rendelkezésükre. A következő fordulóba továbbjutó versenyzők nevét a verseny napján (éjfélig) hozzuk nyilvánosságra.

8. FELKÉSZÜLÉS AZ ELŐDÖNTŐRE – Talákozó Eötvös Péterrel
2018. november 9., péntek

8.1 Az elődöntőbe bekerült karmestereknek lehetőségük lesz 45 percig találkozni Eötvös Péterrel, aki mentorként segíti a versenyzőket felkészíteni az elődöntőre. Ezt a felkészülési szakaszt a zsűri nem értékeli. A találkozók az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány együttműködésével jönnek létre, helyszínük a Budapest Music Center.

9. ELŐDÖNTŐ – Szimfonikus zenekar és szólista-hegedű
2018. november 10., szombat
Vigadó Díszterem (1051 Budapest, Vigadó tér 2.)

9.1 Az elődöntőben maximum 10 fő vehet részt.

9.2 A vizsgaszereplés nyilvános.

9.3 Az előző fordulókban kiesett versenyzők nézőként jelen lehetnek az elődöntőn.

9.4 Az elődöntő repertoárja:
– E. Elgar: Enigma Variációk, Nymrod (IX)
– E. Elgar: Enigma Variációk, Finale (XIV)
– P. I. Csajkovszkij: D-dúr hegedűverseny op. 35, II. tétel
– J. Sibelius: Hegedűverseny op. 47, I. és II. tétel
– F. Mendelssohn: e-moll hegedűverseny, op. 68, II. tétel.

9.5 Minden versenyzőnek maximum 30 perc áll a rendelkezésére. A következő fordulóba továbbjutó versenyzők nevét a verseny napján (éjfélig) hozzuk nyilvánosságra.

10. FELKÉSZÜLÉS A DÖNTŐRE – Második találkozó Eötvös Péterrel
2018. november 11., vasárnap

10.1 A döntőbe jutott versenyzők ismét találkoznak Eötvös Péterrel, aki mentorként 45 perces talákozók keretében segíti a versenyzőket felkészíteni a döntőre. Ezt a felkészülési szakaszt a zsűri nem értékeli. A találkozók az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány együttműködésével jönnek létre, helyszínük a Budapest Music Center.

11. DÖNTŐ – Szimfonikus zenekar és szólista-hegedű
2018. november 12., hétfő

11.1 A döntőn maximum 3 fő vehet részt. Minden résztvevő kap egy csoportot, és 60 perc áll rendelkezésére, hogy felkészüljön a döntőre, ahol elő kell adnia csoportjának műveit.

11.2 A döntő nyilvános (a főpróba és a koncert is).

11.3 Az előző fordulókban kiesett versenyzők nézőként jelen lehetnek a döntőn.

11.4 A döntő repertoárja:

A csoport
– C. Debussy: La mer I (De l’aube à midi sur la mer)
– P. I. Csajkovszkij: D-dúr hegedűverseny, op. 35, II. tétel
– Későbbiekben meghatározandó szerző: új darab (kb. 3 perc hosszúságú)
B csoport
– Bartók B.: Concerto zenekarra, I. tétel (Introduction: Andante non troppo)
– J. Sibelius: Hegedűverseny op. 47, II. tétel
– Későbbiekben meghatározandó szerző: új darab (kb. 3 perc hosszúságú)

C csoport
– Liszt F.: Első Mefisztó-keringő
– F. Mendelssohn: e-moll hegedűverseny, op. 68, II. tétel
– Későbbiekben meghatározandó szerző: új darab (kb. 3 perc hosszúságú)

Megjegyzés: az új darabok partitúráját az első fordulóba bejutott versenyzőknek 2018. szeptember 30-ig kiküldjük.

11.5 A finálé-koncert a vizsga részét képezi. A versenyző a próbán és a koncerten nyújtott teljesítménye alapján kap értékelést.

11.6 A győztest rögtön a finálé után, a közönség jelenlétében hirdetjük ki.

11.7 A zenemű-csoportokat a döntő előtti napon sorsoljuk ki, így a versenyzőknek a repertoárban szereplő valamennyi művet ismerniük kell.

12. DÍJAK

Első helyezett: 2.500 Euro
– 1 koncert a 2018/2019-as évadban a budapesti MÁV Szimfonikus Zenekarral (Magyarország)
– 1 koncert a 2018/2019-as évadban a genovai Carlo Felice Színházban (Olaszország)
– 1 koncert a 2018/2019-es évadban a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színházban (Szlovákia)
– 1 koncert a 2018/2019-es évadban a Szentpétervári Nemzeti Színházban “St. Petersburg Music Hall” (Oroszország)
– 1 koncert a 2018/2019-es évadban az Estreamadura Szimfonikus Zenakarral (Spanyolország)
– 1 koncert a Studiomusica nemzetközi művészeti ügynökség szervezésében
– A Studiomusica művészeti ügynökség egy éves szerződés-ajánlata
– Hivatalos oklevél

Második helyezett: 1.500 Euro
– 1 koncert a 2019-es miskolci Bartók Plusz Operafesztiválon (Magyarország)
– 1 koncert a 2018/2019-es évadban a moszkvai Russian Philarmonic-kal (Oroszország)
– Hivatalos oklevél

Harmadik helyezett: 1.000 Euro
– Hivatalos oklevél

Különdíj:
Az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány különdíjat adományoz a kortárs repertoárban kiemelkedően teljesítő karmesternek. A díj az alapítvány által 2019-ben megszervezésre kerülő karmester-workshopok egyikén való ingyenes részvételt jelenti.
www.eotvosmusicfoundation.org

12.4 Az elődöntőig jutott versenyzők egy elődöntős tanúsítványt kapnak, mely hivatalosan igazolja, hogy a II. Nemzetközi Doráti Antal Karmesterversenyen elődöntősként végeztek.
12.5 Az előválogatón továbbjutott versenyzők részvételi elismervényt kapnak.
12.6 Az elődöntő és a döntő nyilvános, nemzetközi művészeti ügynökségek képviselőinek jelenlétében zajlik.

13. ZSŰRI
A nemzetközi zsűri összetétele:

Vásáry Tamás (Magyarország), a zsűri elnöke
Giuseppe Acquaviva (Olaszország)
Alvaro Albiach (Spanyolország)
Oliver von Dohnany (Szlovákia)
Kesselyák Gergely (Magyarország)
Fabio Mastrangelo (Oroszország)
Dian Tchobanov (Bulgária)

Előválogatás
Robert Franz (USA)
Lendvai György (Magyarország)
Jin-tak Moon (Dél-Korea)
Svilen Simeonov (Bulgária)

14. JELENTKEZÉS
A jelentkezéshez az alábbi dokumentumokat kérjük beküldeni elektronikus formában:
– kitöltött és aláírt jelentkezési lap
– önéletrajz
– a két videó linkje
– 1 fénykép a veresenyzőről
– jelentekzési díj befizetésének igazolása
Az előválogatáson való részvételhez szükséges valamennyi dokumetumot a verseny honpajáról letölthető jelentkezési lappal együtt a doraticompetition@gmail.com email címre kérjük beküldeni legkésőbb 2018. május 31. éjfélig.

15. RÉSZVÉTELI DÍJ

15.1 Az előválogatás jelentkezési díja 120 Euro, melyet az alábbi bankszámlaszámra kérünk átutalni (figyelem: a költségek a megrendelőt terhelik):
IBAN: IT90 B061 7501 4250 0000 3081 480
BIC/SWIFT: CRGEITGG125
címzett: Associazione Dorati Legacy, via Canepari 21/7 – 16159 Genova
vagy lehet fizetni Paypallal, hitelkártyával is, a verseny honlapján található instrukciókat figyelembe véve.

A jelentkezési díj nem visszatéríthető, kivéve a verseny meghiúsulása esetén.

15.2 Az első fordulóba továbbjutott versenyzőknek 2018. szeptember 30-ig 380 Euro összegű részvételi díjat kell befizetniük a 15.1-es pontban leírtak szerint.

16. SZERZŐI JOGOK
A verseny média-eseménynek minősül, melyen a televízió és a rádió felvételeket készít és közvetít. A versenyzők felhatalmazzák a szervezetet, hogy nevük és képük – fénykép vagy audiovizuális formában – a média különbző orgánumaiban (rádió, televízió, internet, egyéb) megjelenjen.
A versenyzők felhatalmazzák a szervezetet továbbá, hogy nevük és képük a versenyről készült nyomtatott sajtóban is megjelenjen.
A szervezet elvárja, hogy a versenyzők készek legyenek interjúk adására, fotózásokra és bármilyen egyéb tevékenységre, mely a média számára fontos és érdekes lehet a verseny szempontjából.
Bármilyen felmerülő jogvita esetén az illetékes genovai hivatalhoz kell fordulni.